Változik a világ, vele változom én is... 3.

http://viria13.deviantart.com/art/in-which-Harry-and-Draco-become-bros-358025486

<< előző

3. fejezet

A hatodik évem kezdete épp olyan borzalmas volt, mint ahogy arra számítottam is. Az állomáson a diákok elfordultak tőlem és összesúgtak a hátam mögött és magamon éreztem a gyűlölködő pillantásaikat. Sirius szavait igazolva a hollóhátasok és a mardekárosok érdeklődő pillantásait is észrevettem, de egyelőre nem foglalkoztam velük. Igyekeztem kideríteni merre lehet az egyetlen háztársam, aki még szóba ált velem és elmaradhatatlan kísérője, a kissé fura, de szeretetreméltó hollóhátas barátnőm. Pár pillanat múlva meg is pillantottam őket, az egyik kocsi ajtajában, ahogy felém integetnek, így rögtön oda is siettem hozzájuk, de egy kicsivel előttük meg is torpantam. Nem mertem megölelni őket a viszontlátás örömében, mert tudtam, hogy miattam közösítették ki őket.

 - Ne légy bolond, Harry – szól rám a szőke lány. – Mi továbbra is kitartunk melletted – tárja ki a karjait egy szótlan ölelésre.

Elfutják a könnyek a szemem, de nem engedem kicsordulni őket és szorosan átölelem a lányt, kimondatlanul örülve, hogy nem maradtam egyedül. – Köszönöm, Luna – nyomok egy puszit az arcára, majd elengedve a társa felé fordulok, akin látom, hogy egy kissé zavarban van, nincs hozzászokva az érintésekhez. De látom, ahogyan miattam összeszedi a bátorságát és ő is ölelésre tárja a karjait, hogy egy férfias hátlapogatással köszöntsük egymást.

 - Nagyon sajnálom Neville, hogy téged is kiközösítettek a griffendélből miattam, de egyben nagyon hálás is vagyok azért, mert kitartottatok mellettem.

 - Ne kérj bocsánatot azért, ami nem a te hibádból történt. Ha a sok elvakult idióta nem lát a szemétől, akkor csak sajnálni tudom őket. Másrészt pedig, csak gondolj bele, csak kettőnké egy egész szoba, nem kell megosztanunk másik három emberrel, hidd el neked is tetszeni fog – mosolyog rám bíztatóan.

 - És legalább nyugodtan tudunk aludni, nem kell hallgatnunk Ron égzengésre hajazó horkolását. – A nyári szünet elég volt rá, hogy feldolgozzam a barátaim árulását, és hogy képes legyek fesztelenül beszélni róluk. Neville támogatása és a felvidításomra tett kísérlete pedig tovább bíztat arra, hogy lépjek túl rajtuk, vannak még barátaim.

 - Ez igaz, Lunával mi már felvittük a ládáinkat a vonatra és foglaltunk egy fülkét, csak rád vártunk, hogy megérkezz.

 - Akkor mire várunk még? – vigyorgok rájuk.

Lunával és Nevillel beszélgetve gyorsan eltelik a vonatút, legnagyobb meglepetésemre az engem ért árulás ellenére is képes vagyok megnyílni feléjük és fesztelenül társalogni velük. Az állomásra érve hárman elfoglalunk egy thesztrálok által vontatott kocsit és senkivel sem törődve elindulunk az iskola felé. A bejárati csarnokban McGalagony tanárnő vár bennünket és rögtön meg is szólít, amint megpillant minket.

 - Mr. Potter, Mr. Longbottom és Ms Lovegood, üdvözlöm Önöket ismét a Roxfortban. Mr. Potter nem tudom értesült-e az év végi sajnálatos eseményekről? – néz rám szomorúan, mire én csak bólintok egyet. – Higgye el, ha tehettem volna valamit ellene, akkor megtettem volna, de még én is úgy gondolom, hogy Mr. Longbottommal nagyon biztonságban vannak a Hollóhát körletében.

 - Tisztában vagyok a történésekkel, Tanárnő és köszönöm, hogy ennyire aggódik értünk. Teljes mértékben egyet értek a döntésükkel és örülök, hogy Neville is megkapja azt a védelmet, amit én.

 - Ez csak természetes – mosolyog ránk, és látom a szemében, hogy bármennyire is szereti a házát, most mélyen csalódott a diákjaiban, de nagyon örülök, hogy a mi pártunkat fogta. – Az étkezéseknél is kérem, hogy a Hollóhát asztalát tiszteljék meg, vacsora után pedig Mr. Longbottam megmutatja Önnek a közös szobájukat és az új klubhelységüket. Természetesen most már Önök Fliwick professzornak is ugyan olyan engedelmességgel tartoznak, mint nekem. Megértették?

 - Igen, Tanárnő! – feleltünk kórusban, majd feltettem a még engem érdeklő kérdéseket. – Melyik ház órarendje lesz ránk érvényes?

 - Idén a Hollóhát hatodikos órarendje lesz Önökre érvényes, de azt kell mondanom, sajnos így sem szabadulnak meg a Mardekáros évfolyamtársaiktól, mivel változtatni kellet a házak párosításán az ellentétek miatt.

 - Én nem bánom, ha a mardekárosokkal kell órára járnom, ők az ismert „rossz”, hogy úgy mondjam, őket és a kis trükkjeiket már ismerem, míg a hugrabugosokat és sajnos a griffendéleseket nem. Nem mellesleg, ha jók az értesüléseim, akkor a mardekárosokkal messze nem lesz annyi bajom, mint az elmúlt években.

 - Remélem, tudja, mit csinál, Harry, bár, azt hiszem, ebben igaza lehet. Nem tartom fel tovább Önöket, menjenek vacsorázni, én is elmegyek az elsősökért. Ó, még mielőtt elfelejtem, Ms Lovegood!

 - Igen? – néz álmatagom a házvezetőmre barátnőm.

 - Kérem, vigyázzon a fiaimra, kisasszony.

 - Mi sem természetesebb ennél, Tanárnő. Majd megkérem az erdei tündérmanókat, hogy kövessék őket és azonnal szóljanak, ha bármi bajba keverednének a fiúk.

 - Tegyen így, kisasszony – azzal megfordult és elsietett az egyik mellékfolyosóra vezető ajtó felé.

A vacsora eseménytelenül telt, senki sem közeledett hozzánk, a hollóhátasok nem egy izgága népség, türelmesen kivárták, amíg felértünk a klubhelységbe és csak akkor szólítottak meg, miután az elsőéveseket is eligazították. Terry Boot volt az első, aki megkért, hogy meséljem el nekik az én változatomat, az állítólagos barátaimét már hallották, de jobban hisznek egy hiteles forrásnak. Luna és Neville beszámolóival kiegészítve el is meséltem nekik az én verziómat, Ron és Hermione árulásáról fájó szívvel számoltam be nekik. Meglepetésemre a szorgalmasok háza elfogadta a magyarázatomat és biztosítottak arról, hogy szívesen látnak a körletükben, majd mindenki elvonult lefeküdni.

Nevillel egy nagyon szép ás tágas szobát kaptunk, ami meglepetésemre nem viselte magán egyik ház jellemző színét sem, egyedül egy kevés erdőzöldet fedeztem fel a szőnyegeken, de azon kívül a barna és a krémszínű árnyalatok domináltak a szobában, kimondottan tetszett az összeállítás.

A következő hetek nagyobb jelentőségű események nélkül teltek el, a mardekárosokkal közös órákon semmiféle atrocitás nem történt, minden nyugodt volt. Nem sokkal később bekövetkezett a mardekáros bandával való békekötésem és megkezdődött egy óvatos ismerkedési folyamat, természetesen titokban. Senki nem akarta, hogy a nagy nyilvánosság elé kerüljön a békekötés. A kézfogásos eset után megbeszéltem Malfoyjal, hogy a Szükség szobájánál találkozzunk és beszélgessünk egy kicsit, mindketten egyetértettünk abban, hogy csak azokat avassuk be, akikben feltétel nélkül megbízunk. Így esett meg, hogy egy hűvös novemberi estén hét ember osont végig a kastély félhomályos folyosóin és sorjázott be egymás után egy épp csak feltűnő titokzatos ajtón.

 - Köszöntök mindenkit a Szükség szobájában, gondolom, senkit nem kell bemutatnom, mindenki ismeri már egymást – mosolyogtam a csoportra, akik feszelegve és zavartam foglaltak helyet a szobában fellehető körbe állított, kényelmes fotelekben. – Örülök, hogy mind itt vagytok, remélem senkinek nincs ellenvetése az itt megjelentekkel szemben.

 - Potter, nem kell a szentbeszéd, mindannyian azért vagyunk itt, hogy megtanuljuk tolerálni és elfogadni egymást.

 - Malfoy, kedves vagy, mint mindig – vigyorgok rá a mardekárosra, de ez a kis szurkálódás segített egy kicsit a többieknek, hogy feloldódjanak és meginduljon a beszélgetés.

******************HP******************

 - Gondolom, ebből kiszűrhető, hogy Nevillen kívül egyetlen griffendélessel sem beszéltem egész évben. Ó, és tájékoztatásul közlöm, hogy megjelent az én egyszem keresztapám is, így kérem, ne nézzenek rám furán, ha másról kezdek beszélni, nem őrültem meg, csak neki válaszolok.

 - Semmi probléma, Harry – szólal meg Rimpók, majd köszönti a keresztapámat is. – Üdvözlöm köreinkben, Mr. Black.

 - Mond meg nekik, hogy én is üdvözlöm őket és meséld el végre a Pipogyuszos sztorit is.

 - Már megbeszéltük egyszer, hogy nem Pipogyuszozhatod le többet Pitont – pirítok rá Siriusra.

 - Jó-jó, befogtam.

 - Sirius is üdvözli Önöket és arra buzdít, hogy meséljek Önöknek a Piton professzorhoz fűződő kapcsolatomról.

 - Érdeklődve hallgatjuk, Mr. Potter – mondja Ampók, és én bele is kezdek az újabb történetbe…

******************HP******************

A karácsonyi szünetig már csak egy hét volt hátra, amikor eldöntöttük, hogy mindannyian a Roxfortban töltjük a szünetet, és hogy ne legyünk szem előtt, befoglalunk egy üres termet a pincében, messze a forgalmas folyosóktól. Minden rendben ment, senki nem sejtette, hogy két barátommal összemelegedtünk a mardekáros rosszfiúkkal. Dumbledore továbbra is próbálkozott, hogy sötétben, elnyomva tartson és hogy továbbra is a manipulálható bábja legyek. Szerencsére még mindig nem jött rá, hogy a kis trükkjei már semmit sem érnek velem szemben.

Szenteste vacsora után mind a 7-en elvonultunk az átalakított terembe és barátságos hangulatban ünnepeltük meg a karácsonyt, meg persze az ajándékainkat is átadtuk. Senki nem készült nagy és személyes ajándékkal, mivel annyira jól nem ismertük még meg egymást, és a másik ház tagjai sem vitték túlzásba a költekezést. Természetesen nekem végig figyelnem kellett Siriusra is, aki ott lebzselt körülöttünk, hogy le ne buktassam magam, amikor valami hülyeséget mondott kommentár fejében. Ahogy telt az este, egyre több vajsör fogyott el és egyre kötetlenebbül beszélgettünk egymással, így nem figyeltünk eléggé a védővarázslatainkra, vesztünkre. Piton járőrözés közben megérezte a finom mágiarezgéseket arról a folyosóról, ami elméletileg teljesen használaton kívül volt, így rendbontó diákok reményében nyomban elindult ellenőrizni az említett helyet. Nagy meglepetésére nem tilosban járó diákokat talált, hanem hét kellemes hangulatban ünneplő fiatalt, akik közül egy az átkozott Kis Túlélő, négy pedig a saját házának a tagja volt. Nem mondok nagyot, ha azt mondom, hogy még sosem láttam Pitont olyan döbbentnek, mint abban a pillanatban.

 - Boldog Karácsonyt, Piton professzor! – köszöntöttük őt kórusban és már Neville is épp elég vajsört elfogyasztott akkorra, hogy ne fagyjon le teljesen a tanár láttán.

 - Mr. Malfoy, mi a fészkes fenét csinálnak maguk itt ezekkel a jómadarakkal?

 - Baráti körben ünnepeljük a karácsonyt – válaszolt holt nyugodtan Draco, mire még én is behúztam egy kicsit a nyakam, nemhogy a többiek.

 - Értem, és mégis mióta tartozik a maga baráti körébe Mr. Potter és díszes kompániája?

 - Hmmm. Körülbelül 2 hónapja békültünk ki és kezdtük el megismerni egymást.

 - Draco, elment a józan eszed? – kiáltott fel Piton miután becsukta és levédte az eddig nyitva hagyott ajtót. Itt már látszott, hogy teljesen tanácstalan az üggyel kapcsolatban.

 - Perselus bácsi, te is tisztában vagy azzal, hogy nem akarok az apám nyomdokaiba lépni, sőt egyikünk sem akar egy őrült előtt csúszni-mászni és tisztában vagy az előző tanév végén történtekkel is. Pansyékkal úgy döntöttünk, hogy a túlélésünk érdekében nyitnunk kell Potter felé és valószínűleg te is tudod, hogy árulás, amit ellene elkövettek milyen mélyen érintett minket. Valamilyen szinten a sorsközösség sodort minket egymás mellé.

 - Potter, maga mit mond erre? – nézett rám szikrázó szemekkel.

 - Draconak igaza van, amit Ronék és a háztársaim tettek ellenem, az megbocsáthatatlan és rájöttem, hogy eddig mennyire elhanyagoltam a többi házat. Draco elsőben felajánlotta a barátságát, de én egy hamis barát védelmében elutasítottam azt, most, hogy felnyílt a szemem, megpróbálom kijavítani a hibám. Nem mellesleg, ha akkor összebarátkozom vele, akkor magát boldogítanám már hat éve, mint házvezetőtanáromat.

 - Magyarázatot! – morran rám fenyegetően és hitetlenkedve.

 - Első évben a Süveg két ház között vacillált, de mivel még iskola előtt találkoztam Malfoyjal és ő kicsúfolta Ront, az első barátomat, kerek-perec megtagadtam, hogy a Süveg által preferált házba kerüljek. Nem mellesleg arról a házról azt mondta nekem Ron, hogy oda csak sötét varázslók járnak és maga Voldemort is oda járt egykoron, így meggyőztem a Süveget, hogy inkább az oroszlánok házába tegyen. Mára már belátom a tévedésemet.

 - Merlin ments, még hogy egy mardekáros Potter – nyögött fel Piton. – De legalább végre megjött az esze, ha már így benne vagyunk a nagy vallomásokban. Mit gondola tavalyi év végén történtekről?

 - Sokáig pokolian dühös voltam magára, legszívesebben darabokra átkoztam volna, ha a kezeim közé kerül, aztán lenyugodtam és újból átgondoltam a dolgokat és elkezdtem saját magamat hibáztatni a történtekért, meg valamilyen szinten az igazgatót is, de aztán eszembe jutott valami. Felrémlett előttem Mordon, vagyis az ifjabb Barty Kupor egyik órai beszéde. Akár halálfaló volt, akár nem, Kupor messze többet tanított nekünk, mint a többi pojáca, kivéve persze Remust. Azért örülök, hogy végül elfogták a csalót, csak azt sajnálom, hogy az igazi Mordonért már nem tehettünk semmit, és bár Kupor gyilkos volt, mégis az ő segítségével jöttem rá egy nagyon fontos dologra. Akkor derült ki rólam, hogy ellen tudok állni az Imperius átoknak, a Minisztériumban mégis sikerült Voldemortnak rám kényszerítenie az akaratát egy pillanatra a csata hevében, ami meglehetősen ismerős érzés volt. Éreztem a jelenlétét az elmémben, amihez hasonlót korábban is éreztem már, akkor, amikor magával gyakoroltam az Oklumenciát. A különóráink során, még mielőtt maga behatolt volna az elmémbe, mindig éreztem egy enyhe jelenlétet, ami megakadályozta, hogy sikeresen tanuljak Öntől.

 - Az nem lehet. Dumbledore?

 - Igen, az igazgató minden egyes különóránk előtt megszállta az elmémet, hogy a gyakorlás során meggyengült természetes pajzsaim alá beférkőzzön és még mélyebben belém plántálja, hogy csak benne bízhatok. A nyár folyamán utána olvastam ennek, és az olvasmányimból kiderült, hogy természetes oklumens vagyok és azért nem tudtam magától tanulni, mert végig fent voltak a pajzsaim, hogy egy másik behatoló ellen védekezzenek.

 - Az öreg rohadék – csattant fel Piton. – Végig elhitette velem, hogy kudarcot vallottam és képtelen vagyok megvédeni téged azzal, hogy Oklumenciára tanítalak.

 - Ez nem minden, biztos forrásokból tudom, hogy a látomást, ami a Minisztériumba csábított engem, nem Voldemort küldte. Aki a vízióval odacsábított egy és ugyan az a személy azzal, aki oda küldte Siriust meghalni.

 - Ebben teljesen biztos vagy?

 - Igen, de még nem mondhatom el senkinek, hogy honnan tudom.

 - Értem, de legyen elég most ennyi, mégis csak karácsony van – majd a többiekre nézett, akik a döbbenet különböző fokozataival az arcukon bámultak minket -, remélem abból, ami itt és most elhangzott, semmi sem hagyja el ennek a szobának a falait.

 - Ez csak természetes, mi mind Harry mellett állunk – szólalt meg elsőként Neville, a többiek pedig heves bólogatásba kezdtek.

 - Rendben, az új félévben mindannyian jelentkeznek nálam és elkezdem a tanításukat, hogy felkészülten nézzenek szembe Voldemorttal és Dumbledorral is.

******************HP******************

 -  Ezek után minden héten találkoztunk Piton professzorral, általában büntetőmunkának álcázva a különóráinkat és Oklumeniát, Ligilimenciát valamint nonverbális varázslatokat tanultunk és fejlesztettünk a stratégiai készségünket is. Év végére elég összerázódott kis csapat lettünk.

 - Akkor jól sült el, hogy aznap este lebuktatták magukat.

 - Igen, a professzor nélkül nem tudtuk volna végig titokban tartani a barátságunkat és a tanulmányinkat.

 - Mi a helyzet a Weasleykkel? – kérdezett rá Rimpók.

 - Na, az is egy érdekes történet volt. Az év első Roxmortsi hétvégéjén történt.

******************HP******************

Végre eljött az első Roxmortsi kirándulás is, ahová Lunával és Nevillel hármasban látogattunk le, végre kiszabadulva a sok idióta közül, akik csak arra voltak képesek, hogy gyűlölködve bámuljanak minket, ahhoz viszont már nem volt elég bátorságuk, hogy mást is tegyenek. Ja, bátrak, mint az oroszlánok, na persze. Szóval hármasban baktattunk le a faluba, amikor megláttam egy rakás vörös fejet, amitől hirtelen megállt bennem az ütő, ettől a találkozástól tartottam a legjobban. Amint Mr. és Mrs. Weasley észrevettek, rögtön megjelent a szemükben ugyan az a gyűlölködő tekintet, mint két legfiatalabb gyerekükében és el is fordultak tőlem, tudomást sem véve rólam. Lehajtott fejjel, messzire elkerülve őket baktattunk be a Három Seprűbe és kértünk három vajsört. Nem sokkal később hallottuk, hogy nyílik az ajtó, majd csak azt vettem észre, hogy két egyforma vörös üstök tűnik fel a két oldalamon és borul a nyakamba.

 - Harry, cimbora, már nem is köszönsz az üzlettársaidnak, csak szó nélkül elspurizol mellettük? – gügyög a fülembe jobbról George Weasley.

 - Pontosan, olyan gyorsan elhúztatok mellettünk, hogy majdnem felborítottatok minket és a két, csak miattad hazatért bátyánkat, akik, amilyen lusta seggfejek, még csak most értek ide – ereszt meg Fred egy ezer fogas vigyort az épp akkor mellénk érő Bill és Charley felé.

 - Fogjátok be, az egyik pillanatban még ott voltatok a másikban meg már eltüntetek, így nekünk kellett végig hallgatnunk, ahogyan anya Harryt szidalmazza – borzol bele a hajamba Bill vigyorogva. Én teljesen sokkoltan pislogok a négy Weasley fiúra, akik úgy bánnak velem, mintha mi sem történt volna.

 - Most nézd meg Bill, szegény fiú teljesen lefagyott.

 - Ti-ti nem utáltok engem? – teszem fel kicsit dadogósan az engem legjobban érdeklő kérdést.

 - Meg vagy te húzatva, végre igazán megmondhattam a magamét anyának arról, hogy mit gondolok a Dumbledorba vetett vakhitéről. Mi négyen teljes mellszélességgel melletted állunk, ebben sose kételkedj, a szüleink és az idióta testvéreink pedig hagy főjenek a saját levükben, amikor majd rájönnek, hogy rossz emberbe fektették a bizalmukat.

 - Billnek igaza van, most egy kicsit ki lettünk tagadva, de semmi vész, van annyi félretett pénzünk, hogy vettünk magunknak egy cuki kis kúriát London szélén, ahol mind kényelmesen elférünk. Bill nyugodtan enyeleghet a kis francia cicababájával – nyújtja ki a nyelvét Fred a bátyjára -, Charley …

 - … Charley pedig nyugodtan játszadozhat a kertben a kis háziállataival – veszi át a szót George -, mi pedig élhetünk a feltalálói szenvedélyünknek. Nem is olyan rossz móka ez a kitagadósdi – vigyorognak mindketten eszeveszetten.

 - És természetesen neked is fenn tartunk egy szobát, ha úgy döntenél, hogy szívesebben költöznél a mi kis legénylakásunkba – karolja át a nyakam Charley is.

 - Én, nem is tudom, hogy mit mondjak. Köszönöm, srácok.

 - Igazán nincs mit, és legkésőbb a nyáron mind a hármótoknak meg kell látogatnotok minket és nyaralnotok egyet velünk. Azt hiszem, hogy az egész éves megpróbáltatás után szükségetek is lesz rá.

 - Köszönjük a meghívást, Bill – szólal meg végre Neville is -, Harryre mindenképpen rá fog férni egy pillanatnyi szusszanás azután, amennyi bajba fogja keverni magát az év során.

 - Hé! –kiáltok fel méltatlankodva, de csak egybehangzó nevetés a válasz a duzzogásomra.

******************HP******************

 - Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen barátok állnak mellettem.

 - Örülök, hogy nem maradt egyedül, Harry és annak is, hogy összebarátkozott a Malfoy örökössel, valamint az ifjú Bill Weasley is az Ön oldalán áll. Nagy segítségére lehetnek majd az öröksége kezelésében.

következő >>