Irány a végtelen és tovább... 1. fejezet
... Borús őszi reggelre ébredhettek a falucska lakói, bár ők ezt már észre sem vették, mivel minden reggelük ilyen volt. Nos, ne is várjunk napsütéses meleg reggeleket fent a zord északi féltekén, ahol Berk is feküdt.
A falucska főnökének házában a galérián csak egy kócos barna hajkupac látszott ki a meleg takarók közül, de ez pillanatokon belül megváltozott, amikor is egy nagy fekete tömeg úgy döntött, hogy nekifutásból beugrik mellé az ágyba, ezzel kitúrva annak lakóját...
- Hé, Pajti! Ezt meg mégis hogy gondoltad? - rivallt rá Hiccup a támadójára, mire az nagy, boci szemekkel nézett rá és bedugta a fejét a takaró alá.
Igazán mulatságos látványt nyújtott, ahogy a hatalmas sárkány az ágyon kuporog, a feje a paplan alatt van, míg teste többi része árulkodóan billeg az ágy tetején.
- Nem vagy túl jó a rejtőzködésben, remélem tisztában vagy vele. - Nézett lesajnálóan legjobb barátjára a fiú.
- Ugyan már, te is tudod, hogy a rejtőzködésben én vagyok a legjobb. Most egyszerűen csak nem akartam úgy igazán elbújni - hallotta meg a mély hangot a fejében Hiccup. - De különben is, épp ideje volt, hogy felkelj, nemsokára dél van és még nem voltunk repülni, ezt azonnal be kell pótolnunk.
- Toothless, még csak 7 óra van, dél még nagyon soká lesz, és különben is, este későig repültünk, fáradt vagyok.
- De, naaa.... Tudom, hogy te is menni akarsz, most csak kéreted magad, meg nem akarsz találkozni az apáddal, de megsúgok egy titkot... - hajolt oda a fiúhoz a sárkány - apád már rég elment Gobberrel, hogy a falu ügyeiről tárgyaljon a tanáccsal. Szóval kapd fel a repülős cuccod, szereld fel a nyerget és a pótredőt és irány a messzeség. - Lelkesedett fel teljesen Toothless. Hiccup erre jóízűen felnevetett és szedelődzködni kezdett, miközben szeretet teljesen végigsimított barátja pikkelyes nyakán és pofáján, megvakargatva a füle tövét, amivel doromboló kupaccá változtatta őt.
- Oké, Pajti. 10 perc és indulhatunk, csak megkeresem a telefonom, meg küldök egy mailt anyának, hogy meglátogatjuk, tudod, hogy hamarabb nézi meg az üzeneteit, minthogy felvegye a telefont. Szerintem apának is küldök egyet, hogy elmentünk és két napig ne is várjon vissza.
****** HTTYD ******
Miközben Toothlessel Izland felé vettük az irányt, hogy a tőle pár km-re keletre lévő szigeten meglátogassuk anyukámat, elgondolkodtam rajta, hogyan is jutottunk el idáig.
Mióta az eszemet tudom apával élek, anyát pedig csak évente egyszer, a szülinapomon láttam, őt lekötötte, hogy egy távolabbi szigeten tanulmányozza a vadon élő sárkányokat. Jahhh... igen, itt fent északon még mindig élnek sárkányok, bár erről a délebbre élő népek szerencsére mit sem sejtenek. Általában, ha egyszer valaki ide téved, az soha többé nem akarja elhagyni ezt a számára csodákkal teli világot. Mi pedig, akik ide születtünk, el sem tudjuk képzelni, hogy máshol telepedjünk le, de persze a modern technológia ide is betört már, ezzel néha megkönnyítve, néha pedig megnehezítve az életünket.
A falu vezetőjének fiaként nagy reményeket fűztek hozzám, bár már egészen kiskoromban sikerült ezt megcáfolnom, valamiért én mindig is másképp csináltam a dolgokat, mint mások. A népem anya kivételével mindig is harcolt a sárkányok ellen, amit én sohasem értettem, ezzel ki is vívtam a falu ellenszenvét. Nem találtam meg a közös hangot a korombeli fiatalokkal sem, így nem is kell azon csodálkozni, hogy egy magába forduló kamasszá cseperedtem, de a 17. születésnapomon minden megváltozott...
Azon a napon is minden úgy kezdődött, mint az összes többin, mire felébredtem apa már nem volt otthon és anya sem érkezett még meg, bár tudtam, hogy kora délutánig nem is kell rá számítanom. Szegénynek minden alkalommal egy napja telik el utazással, mivel hajóval fél napra van szükség arra, hogy megtegye a két sziget közötti távolságot. Anya mindig azt mondja, hogy repülve ennek az időnek a töredékére lenne szükség, de sajnos még ő sem volt képes olyan szinten megszelídíteni egy sárkányt sem, hogy az a hátára engedje. Így általában két napot szokott itthon tölteni, de az sem telik mindig konfliktusok nélkül, a szüleim amennyire szerették egymást, most annyira nem tudnak megmaradni egy légtérben, persze miattam próbálkoznak, bár nem sok sikerrel.
Nyugodtan megreggeliztem, majd sétára indultam a házunk mögött kezdődő erdőbe, tudtam, hogy ma még Gobberrel sem fogok találkozni, mivel el kellett hajóznia, hogy beszerezzen ezt-azt a falu elektronikai hálózatának fejlesztéséhez, amihez biztosan a segítségemet fogja kérni. Gobber apám legjobb barátja, szinte ő nevelt fel, miután apa rájött, hogy belőlem nem lesz olyan igazi, viking típusú gyerek, mint a többi korombeliből, nem leszek jó sárkányölő. Tudom, hogy szeret a maga módján, de legbelül mindig is kevesebbre fog tartani, mint a többieket. Mostanában már elgondolkoztam azon is, hogy egyszer anyával tartok és nem is jövök vissza, apának is könnyebb lenne akkor, vagy igazából egy sárkány is megehetne egy támadás során....
Már órák óta bolyongtam, amikor meghallottam egy éles, süvítő hangot, egy nagy puffanást, majd csend lett. Nem bírtam magammal, elindultam a hang irányába, egy bokor mögül kibújva döbbenetes kép tárult a szemem elé, egy hosszú és mély árok végén egy hatalmas pikkelyes test feküdt kicsavarodva a földön. Kicsit közelebb merészkedtem, majd hátrahőköltem és fenékre estem attól, amire rájöttem. A földön összetörve egy éjfúria feküdt, egy olyan sárkány, amitől még anyám is óva int, mivel nagyon ritkák és kiszámíthatatlanok, szinte sosem mutatkoznak az emberek előtt, így képtelenség kialakítani velük bármilyen kapcsolatot is. Jobban megnézve észreveszem, hogy egy olyan kötélbéklyó bénította meg a mozgását, amilyet egy, az én terveim alapján készített kilövő szerkezethez használnak a harcosaink. Erről rögtön eszembe is jut, hogy mára tervezték megtámadni a szomszédos szigeten lévő sárkányfészket, mert annak lakói rendszeresen megdézsmálják a jak- és a birkaállományunkat. Megdöbbent, hogy ez a sárkány képes volt onnan ilyen állapotban elmenekülni, de végül győzött a béklyó és ő lezuhant. Ez közvetettem az én hibám, sosem akartam, hogy ez megtörténjen, de apám egyszer megtalálta a vázlatfüzetem, amiben különböző, általam kifejlesztett eszközök tervrajzait rajzoltam és elkobozta, majd Gobberrel párat meg is valósítottak, köztük ezt a gépet is.
Erőt vettem magamon, közelebb léptem a testhez, hogy leellenőrizzem életben van-e még, majd mikor megláttam, hogy egyenletesen emelkedik és süllyed az oldala, megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. A zsebemből elővettem a több funkciós bicskámat és olyan közel menten hozzá, amennyire csak lehetséges volt, miközben igyekeztem megnyugtató szavakat suttogni neki...
- Hé, ugye életben vagy még? Kérlek, ne egyél meg. Hidd el, nem laknál jól velem. Most lassan hozzád fogok érni és el fogom vágni a köteleket, szóval kérlek, ne mocorogj, nem szeretnélek bántani... és remélem utána te sem fogsz engem - nyeltem egy nagyot, majd megfogtam az első kötelet és átvágtam. A szemem sarkából láttam, hogy sárkány kinyitotta a szemét és éberen, ugrásra készen figyeli minden mozdulatom hatalmas zöld szemeivel. Lassan az utolsó kötelet is átvágtam, majd a késemet elrakva óvatosan elhátráltam tőle. - Ez az, nyugalom, most szépen elhátrálok tőled, hogy szabadon tudj mozogni, szóval légy még egy kis türelemmel - fohászkodtam hozzá, miközben ő érdeklődve és éberen figyelt.
Már majdnem elértem a bokorhoz, ahonnan előbújtam, amikor a sárkány szemei összeszűkültek és egy ugrással előttem termett, mire én ismételten a fenekemen kötöttem ki, miközben egy veszedelmes éjfúria magasodott fölém fenyegetően...
****** HTTYD ******
Nemsokára folyt. köv. :)
Szia! Nagyon,nagyon tetszik eddig a történeted. Mikor lesz a kövi rész? :D
VálaszTörlés