Mit tettem... 1. fejezet

Mit tettem….

 

Új ficcel jelentkezem, amelyhez ez a kép adta az inspirációt. Nem árt hozzá, ha már láttak az Amerika kapitány: Polgárháborút, de szerintem anélkül is megállja a helyét.

Fandom: Marvel Univerzum

Párosítás: nincs

Korhatár: 14

Figyelmeztetés: Spoileres lehet a fent említett filmre. Valamint AU.

A szereplők nem sajátok, minden jog a MARVEL Stúdiót illeti.

Míg nem sokkal ezelőtt még barátokként álltunk egymás oldalán, most ellenfelekként nézünk szembe. Akit barátomnak, testvéremnek hittem, végig hazudott nekem. Nosztalgiázott az apámról, akit még fiatal korában ismert meg és közben végig tudott arról, hogy ki ölte meg őt és az anyámat. Végig tudta, hogy ki a felelős azért a borzalmas napért, ki vette el tőlem a szüleimet. És most, mikor végre rájöttem, a "testvérem" a védelmére kelt.

Mikor végre bosszút állhatnék a bűnösön, Ő elé áll, hogy megvédje.

-          - Ő a barátom. - Felkiáltással. Összeszorul a szívem és felötlik bennem a gondolat, hogy akkor én, mi mik is voltunk számára.

-          -  Én is az voltam. - Adok hangot csalódottságomnak. Fáj a tudat, hogy elvesztettem őt és vele több jó barátomat is. Barton, Wanda és mások is az ő oldalára álltak, az eddig jól működő csapatunk két táborra szakadt, igaz más okból, mint, ami közénk állt.

Összecsapunk és egy jól irányzott ütéssel sikerül földre küldenem őt, de az a söpredék, akit ő barátjának nevez, hátulról támadva elvonja a figyelmem, lehetőséget adva neki, hogy földre teperjen. Pár erőteljes ütés után sikerül levernie a páncélomat fejemről, majd a csípőmre ülve magasba emeli a pajzsát, hogy azzal vigye be a végső csapást. A szemébe nézek és látom az üres tekintetét, hogy számára immár nem jelentek semmit, kész arra, hogy végezzen velem. Még utolsó erőmmel kezeimmel a fejemet védem, de nem oda érkezik a csapás. Hatalmas fájdalom nyilal a mellkasomba, ahogy a pajzs beleágyazódik a repeszeket a szívemtől távol tartó ark reaktorba. Csak nézem, ahogy az eszközben lassan kihuny a fény és érzem ahogy egyre csökken az életerőm. Még egy utolsó pillantást vetek a fölém magasodóra, egy utolsó mozdulattal nyújtom felé a kezem, ami végül tehetetlenül hullik az oldalamra, épp hogy csak érintve az újabb csapásra emelkedő kezét. Majd utolsó lehelletemmel már csak egy rövid szó hagyja el az ajkaim.

-       - Testvérem.... – Még látom, ahogy ismét közeledik a pajzs, melyet az apám fejlesztett ki neki elsőnek, de már csak tehetetlenül várom a véget, amikor magába ránt a sötétség.

***********************************

Én nem ezt akartam…

Nézem az egykori legjobb barátom, ahogy értem harcol az egyik társával, akinek eltökélt szándéka, hogy végezzen velem, amire minden joga meg is lenne. Látom a szemében, hogy mennyire fáj neki, hogy Ő ellene fordult és végig tudott arról, hogy mit tettem. Hiába nem voltam beszámítható akkorjában, az nem mentség a tetteimre, de nem hagyhatom, hogy miattam ők ketten végezzenek egymással. Mikor barátom földre kerül, nem tehetek mást, be kell avatkoznom és elvonom egykori társa figyelmét. Nem is kell neki több, azzal a lendülettel földre küldi ellenfelét, de ekkor észreveszem, hogy valami nincs rendben vele. Elveszett a csillogás a szeméből, már nem az az ember tekint rám, akit régen megismertem és akivel hosszú idő után újra találkoztam a közelmúltban. Egy idegen tekint rám egy pillanatra, mielőtt ellenfeléhez fordulna és magasra emelné a pajzsát. Látom a hideg csillanást és az élvezetet a tekintetében, ahogy a pajzs beleágyazódik a másik mellkasába és látom, ahogy annak hitetlenkedve kerekednek el a szemei az enyémekkel együtt. Mozdul egy kéz, ami végül nem képes másra, mint véres nyomot hagyni a pajzson és nyílik egy száj, hogy egy utolsó erőtlen szó hagyja el a kihülő ajkakat, ahogy ismét lesújtásra emelkedik a pajzs.

-                 - Testvérem…. - Más nem hallatszik és a borostyán szín szemek lecsukódnak.

Ekkor eszmélek fel tétlenségemből és arrébb lököm őt gyilkolásra kész fegyverével együtt. Az ütéstől elvágódik és hangos koppanás visszahangzik végig a falakon, ahogy egy éles kőnek ütődik a feje.

Látom, ahogy szédelegve húzza magát ülő helyzetbe, majd megrettenve rántja el a kezét az arca elől, ahogy valami nedveset érez végigfolyni rajta. Látom a rettenetet és értetlenséget a kék szemekben és én sem értem, hogy mi történik.

-          - Bucky??? – kérdi hitetlenkedve. – Mi a fene tört… - de nem fejezi be a kérdést, mert ekkor feltekintve meglátja, hogy egy számára igencsak ismerős test mellett térdelek és próbálom elállítani a mellkasából ömlő vért, amit a rajta lévő páncél igencsak megnehezít.

************************************

Arra eszmélek, hogy nagyon fáj a fejem. Az utolsó emlékem az, hogy Buckyval és Tonyval behatolunk az ellenség búvóhelyére, de onnan teljes a képszakadás. Felemelem a kezem, hogy megdörgöljem a szeme, amikor észreveszem, hogy csurom vér mindenem és magam mellé pillantva látom, hogy a pajzsom is vér áztatja. Felpillantva rettenetes kép tárul elém, ami összeszorítja a szívem. Bucky egy ijesztően ismerős test mellett térdel, és próbálja elállítani a mellkasából ömlő vért. Igencsak gyorsan realizálódik bennem, hogy a látott seb megegyezik a pajzsomon látszó vérnyomokkal. Értetlenül és félve pillantok barátomra, aki először kissé idegesen figyel, majd azon túllépve rámkiállt.

-             - Végre magadhoz tértél. Azonnal gyere ide és segíts elállítani a vérzést vagy különben meg fog halni. Mielőbb kórházba kell juttatnunk, vagy a reaktor nélkül és a sebesülései miatt nem tudjuk életben tartani.

Amilyen gyorsan csak tudok felkelek és érzem, hogy sajog az egész testem, így biztos vagyok benne, hogy harcoltam, és a látottak alapján van egy szörnyű sejtésem, hogy ki ellen. És mivel nem emlékszem semmire, így elég biztos az is, hogy nem én álltam a jó oldalon. Kétségek között sietek oda segíteni, de közelebbről látva még jobban összeszorul a gyomrom. Előttem Tony fekszik eszméletlenül, a páncélja több helyen megrongálódott, az arcát takaró rész teljesen tönkrement és a mellkasán a reaktort átszelve és összezúzva egy hosszú és mély vágás éktelenkedik, amelyből dől a vér és tökéletesen megegyezik a pajzsom alakjával.

Térdre esem és megpróbálok segíteni barátomnak a vérzés csillapításában, de úgy érzem, hogy az éltető folyadékkal együtt folyik el az én életem is, ahogy realizálódik bennem, hogy ezt én tettem…

Hirtelen motorzúgást hallunk, majd pillanatokon belül ismerős alakok landolnak mellettünk, és elhangzik egy rémült sikoly a mindig erős és rettenthetetlen Natasha szájából.

-                - TONYYY!!!!

-            - Azonnal kórházba kell vinnünk – szedi össze magát leghamarabb Bucky. – Amint sikerül ellátni és megmenteni Starkot, mindent el fogunk mesélni, de most sietnünk kell.

Bruce kapcsol a leghamarabb és azonnal kiadja az utasításokat a többieknek. Vizió és Wanda a képességükkel igyekeznek megfékezni a vérzést, miközben Thor óvatosan felemeli a magatehetetlen Tonyt és elindul vele a gép felé. Bucky hozzám lép, és segít felállnom, majd a derekamat átölelve a többiek után támogat engem is.

Órák telnek el a központban, amíg Bruce és az orvosok próbálják megmenteni Tonyt és mi mindannyian a műtő előtti váróban gubbasztunk néma csendben. Mindenki itt van, mindenki, aki nem sokkal ezelőtt még miattam szemben állt egymással, most mind itt vannak és minannyiuk szemében ugyan az a félelem tükröződik, mint a sajátomban, hogy ma itt elfogjuk veszíteni a szívünket. Mert igenis Tony a csapat szíve, még ha ezt eddig így senki nem is mondta ki. Bármennyire nárcisztikus és önimádó is, eddig ő tartott össze bennünket, ő adott tetőt a fejünk fölé és ha ő nem lett volna, már rég szetszéledtünk volna és ezt az egységet a hülyeségem miatt tönkretettem és megöltem a vezetőnket. A többiek még nem tudják, hogy mi történt pontosan, nem tudják, hogy én voltam, aki a halál szélére sodortam a barátunkat. Bucky mellettem ül, ő az egyetlen Tony-n kívül, aki tudja, hogy mi is történt pontosan, de ő megtagadta a választ, amíg az orvosok nem végeznek.

Hosszú idő múlva a műtő ajtaja feletti lámpa zöldre vált, jelezve, hogy vége a műtétnek, de hosszú percek telnek el, mire kinyílik és a csurom vér Bruce ki nem lép az ajtón. Egyenesen felém tart és látom a szemében, hogy Hulk nagyon közel van a felszínhez, ott lapul minden pillantásában, már ő uralja a testét, bár még nem változott át. Amint elém ér, elkapja a ruhám elejét és a falhoz paszíroz.

-           - Mégis mi a büdös picsát képzeltél, amikor ezt tetted vele? – ordítja az arcomban és a bőre egy pillanatra zöldre vált.

-        - Bruce, miről beszélsz? – Szólal meg Natasha nyugtatólag, miközben kezét óvatosan a doki vállára simítja nyugtatásképp.

-              - Ő tette ezt.

-              - Mit? – Szól közbe Thor is, a többiek csak megrökönyödött csendben figyelik a történéseket.

-              - Ő ölte meg.

-              - Meghalt? – lehelem összetörve és félve.

-              -  Számodra igen. – Morogja az arcomba.

-              - Mi a fene folyik itt? – kérdezi most már Clint is értetlenül.

-     - Miközben próbálta elállítani a vérzést és az arc reaktor darabkáit szedegettem kifelé Tony mellkasából és szívéből, furcsa felfedezést tettem. – Elengedte a ruhám és a nem messze véresen fekvő pajzsomhoz lépve felemelte azt és a többiek felé mutatta. – Kapitány, elég szépen tönkrement a kis játékod, és úgy látom innen több szilánk is hiányzik. Szerinted hol találkoztam velük? – kérdezi tőlem vádlón és látom, ahogy a többiek szemében felismerés villan. – A reaktor darabkái között és Tony szívébe fúródva is találtam belőlük. El nem tudtam képzelni, hogy hogyan kerültek oda, amíg jobban meg nem néztem a seb alakját. – Visszalépett hozzám és a pajzs szélét a mellkasomhoz illesztette, pont úgy, ahogy Tony mellkesán is elhelyezkedett a sérülés. – Minő meglepetés, ez a kis játékszer pontosan beleillik a sérülésbe. Na és vajon kinek van akkora ereje, hogy áttörje vele a Vasember páncélt? Hát neked! – Löki erősebben nekem a pajzsot.

-          - Várjatok – szólal meg Bucky a többiek előtt. – Hagyjátok, hogy elmondjam, hogy mi történt, kérlek. Nem Steve tehet erről az egészről.

Mindenki érdeklődve fordul felé, de nekem előbb tudnom kell, hogy mi van vele, így rá is kérdezek. Bruce ismét felém fordul és látom a fájdalmat a szemében.

-          - Még nem halt meg, de repeszek fúródtak a szívébe ismét és már nincs a reaktor, ami életben tartaná. Nem mondta el nektek, csak én tudtam róla, de az volt az egyetlen eszköz, ami miatt még életben volt. A reaktor nem csak a páncél irányítását szolgálta, hanem az tartotta életben őt. A korábbi műtét nem úgy sikerült, ahogy vártuk és teljesen a reaktorra bíztuk az életét, nem tehettünk másként. Most ez az eszköz elpusztult és a szíve még jobban roncsolódott. Az egyetlen pozitívum, hogy már akkora dózist kapott a teste a reaktor sugárzásából, hogy egy rövid időre sikerült nélküle is életben maradnia. A testét rendbe raktuk amennyire csak tudtuk és egy olyan ruhát adtunk rá, ami a reaktor tematikájára készült, de még így is kénytelenek voltunk egy gyógyító folyadékkal teli sztázis hengerbe helyezni őt.

-          - Mikorra fog meggyógyulni? – kérdezett rá Clint. Banner rá nézett és szomorúan sóhajtott, az én szívem pedig összeszorult.

-           - Életben van, de mindössze tíz százalék annak az esélye, hogy valaha is felébred és rendbe jön. – Erre a kijelentésre többen felzokogtak, én pedig összetörten csúsztam a fal tövébe.

-        - Barnes, magyarázatot. – Dörrent rá Thor barátomra, és mellé az ég is felmorajlott, tükrözve a villámlás istenének hangulatát.

-          - Addig tudjátok, hogy Steve és én lecsapunk az ellenség bunkerére, de közben megjelent Start is, hogy segítsen nekünk. Amikor beléptünk az épületbe, elindult egy felvétel, ami olyan dolgokat tárt fel a múltunkból, amire nem szerettünk volna sohasem visszaemlékezni. Azt már gondolom tudjátok, hogy az elmém és a testem hosszú-hosszú évekig más irányítása alatt volt, bár sajnos mindenre emlékszem, ami ez idő alatt történt. Az egyik ilyen dologról Steve is tudott már elég régóta és Starkot is igen mélyen érinti.

-               - Ne beszélj szóvirágokban, miről van szó?

-             - Én okoztam a balesetet, amiben Stark szüleinek autója összetört és én voltam az is, aki megölte a balesetet túlélő Mr. és Mrs. Starkot. – Ez általános felbolydulást okozott, de egyenlőre senki nem lépett fel fenyegetően Bucky ellen. – Amikor Tony meglátta a felvételt, érthető módom nekem esett és harcolni kezdtünk, Steve pedig a védelmemre kelt.

-               - Én erre már nem emlékszem – szólaltam meg hallkan, mire mindenki rá kapta a tekintetét. – Igen, tudtam róla, hogy mit tett Bucky, de ő a barátom, nem tehetett róla és nem akartam megsebezni azzal Tonyt, hogy felszakítom ezeket a régi hegeket. De nem emlékszem arra, ami most elhangzott. Onnantól, hogy beléptünk az épületbe, teljes a képszakadás.

-        - Én akkor még nem vettem észre semmi különöset, bár meglepett, hogy így nekiestél egy barátodnak. De aztán Steve hátrányba került, mire én megpróbáltam elvonni Stark figyelmét, ami be is jött és földre került, de arra nem számítottam, ami utána következett. – Nézett rám kissé bizonytalanul, mivel láthatta, hogy teljesen elfehéredtem, de tudnom kellett, hogy mit tettem, így bólintottam felé. – Steve rávetette magát a földön fekvőre és lecsapott rá a pajzsával, szétzúzva a mellkasát és a reaktort. Anthony a csapás előtt az arcát védte, de nem oda érkezett az ütés. Láttam, ahogy hitetlenkedve fájdalmasan felkiállt, de akkor a pajzs újra felemelkedett, ő még egy erőtlen próbálkozással Steve keze felé nyúlt és nagyon hallkan suttogott valamit, utána eszméletét veszette. Mielőtt Steve újra lesújthatott volna, sikerült annyira összeszednem magam, hogy ellökjem. Mielőtt ez az összecsapás megtörténhetett volna, már észrevettem, hogy valami nem stimmel vele, mintha nem azzal az emberrel néztem volna farkasszemet, akit régóta ismerek. Amikor az esés közben beverte a fejét, valami visszakattant benne, és felülni már a régi Steve ült fel, aki nem tudta, hogy mi történt nem sokkal azelőtt. Akkor szóltam, hogy jöjjön oda, és segítsen elállítani a vérzést, majd megérkeztetek ti is.

    Hirtelen kezdett el mindenki beszélni és teóriákat gyártani, de engem csak egy valami érdekelt, így könnyeim között felnéztem rá.

-               - Mi volt az utolsó szava? – kérdeztem hallkan.

-               - Steve. – Rázta meg a fejét kérlelően, hogy ne kelljen elismételnie.

-               - Kérlek, tudnom kell. – Mindenki elhallgatott és csendben figyelt.

-            - Nem akarlak még jobban összetörni. Erősen gyanítom, hogy valamilyen elmeirányító rendszerrel férkőztek a fejedbe. Nem te tehetsz erről az egészről, ne akarj még jobban szenvedni. Anthony fel fog épülni, ő erős, egy ilyen kis semmiség nem fogja őt elpusztítani.

-              - Mond el – suttogtam újra. Bizonytalanul tekintett körbe, de amikor a többiek szemében nem látott neheztelést, és bólintottak, hogy mondja el, akkor végre engedett.

-           - Ahogy a véres keze lecsúszott a pajzsról és még mielőtt lesújtottál volna, a szemedbe nézett és csak annyit mondott, hogy…. Testvérem. – az utolsó szót már ő is csak suttogta, én pedig zokogva temettem a kezeim közé az arcomat.

-              - Sosem fog megbocsájtani nekem, hisz én sem fogok magamnak. – Zokogás rázta az egész testem, amikor éreztem, hogy gyengéd női kezek fonódnak körém, és feltekintve Wanda együttérző szemeibe tekintettem.

-        - Érzem, hogy mennyire össze vagy zavarodva és látom az elmédben, hogy nem te irányítottad a tetteidet és hogy mennyire fáj neked, amit szerinted a testvéreddel tettél. Hidd el, hogy fel fog ébredni, őt nem olyan fából faragták, amit egy ilyen kis semmiség tönkretehet. És nem kell attól félned, hogy nem fog neked megbocsájtani, ő már akkor megbocsájtott neked, amikor a testvérének nevezett. Most menj és mosakodj meg és feküdj le, sőt mindenkire ráfér a pihenés és holnap hozzákezdünk, hogy kiderítsük, hogy ki áll e mögött.

-             - Wanda kisasszonynak igaza van. Önök mindannyian nagyon kimerültek, pihenésre van szükségük. És amíg Önök pihennek, addig én vigyázok a Gazdámra, figyelem az állapotát és analizálom az eddigi adatainkat. - Szólalt meg Friday kedves hangja.

Három nappal később a nyomozásunk sikerrel zárult és kiderült, hogy a bunker ajtajába egy olyan berendezést építettek, amely abban a pillanatban aktiválódott, amint észlelte a szervezetemben lévő szuperkatona szérumot. A szer, amit kibocsájtott, hatást gyakorolt a szérum részecskéire és kifordította az idegrendszeremet. Aki addig barát volt, onnantól kezdve ellenséggé, kiiktatandó személlyé vált. Szerencsére Bruce-nak sikerült a szer hatását kiiktatnia és létrehozni egy olyan applikációt, amely világszerte felkutatta a szer jellegzetességeit, így sikerült minden ilyen berendezést elpusztítani. Így már csak annyi maradt hátra, hogy várakozzunk és reménykedjünk. Várjuk, hogy Tony felébred a kómából.

Lassan eltelt két hónap a várakozás jegyében. Ez alatt az idő alatt kialakult egyfajta rutin a csapatban miszerint minden nap ketten látogatjuk meg a sztáziskamrát és elmeséljük Tonynak, hogy mi történik a világban, de egyre reménytelenebbnek érezzük a helyzetet.

Hat hónappal az eset után épp egy küldetésről visszatérve Bruce megkér, hogy beszéljünk négyszemközt. Utunk a sztáziskamrához vezet, útközben elhaladunk Bucky mellett, aki Clinttel indul épp a következő rutinküldetésre. Mindketten együttérzően néznek rám, míg elhaladunk egymás mellett. A kamrába belépve már ismerős látvány tárul a szemem elé. Tony egy hatalmas üveghengerben magzatpózban lebeg a fekete stabilizációs öltözetében a gyógyfolyadékban. Körülötte a falakon és a kivetítőkön az állapotát mérő jelzések kergetik egymást, az asztalon a személyi aktája és a kortörténete és egy, az eltűnését taglaló újság fekszik kiterítve.

Bruce felém fordul és nekem elszorul a torkom, amikor meglátom a szemében a lemondást.

-          - Steve, már eltelt hat hónap és semmi javulást nem fedeztünk fel az állapotában. Friday tegnap négyszemközt tájékoztatott róla, hogy ő sem érez semmilyen agyi aktivitást Tony felől. Két lehetőségünk van. Vagy továbbra is ebben az állapotban hagyjuk, vagy engedjük, hogy békével távozzon, abban a tudatban, hogy mi tényleg igazán mindent megtettünk érte. A világ vezető orvosai mind eljöttek és megvizsgálták, minden természetes és természetfeletti praktikát kipróbáltunk, de semmisem hozott változást. Most hozzád fordulok, mint testvéréhez. – Erre ismét könnyek szöktek a szemembe. – Mit tegyünk? Elengedjük, hogy végre békében nyugodhasson?

Hirtelen megszólalni sem tudok, a hengerhez lépek és homlokomat a hűvös felülethez támasztom és csak figyelem könnyeimen át a bent lebegő alakot. Ne tudom mit tegyek, elemészt a tudat, hogy akaratomon kívül is én tettem ezt vele és most az én vállamra helyezik annak a terhét, hogy küzdjünk-e érte tovább. Kétségbe vagyok esve. Annyira erősen koncentrálok rá, hogy elsőnek hallucinációnak vélem azt az apró rezdülést, ami megfodrozza a folyadékot és a szobában lévő eszközök remegését is. De amikor már Bruce meglepett kiáltását is meghallom, akkor eszmélek rá, hogy mindez nem a fejemben történik. Érzem, ahogy az egész épület megremeg, a plafonon repedés fut végig, a hengerben a folyadék folyamatosan fodrozódik. Hirtelen kiálltásokat hallunk és mindenki, aki az épületben tartózkodik az ajtóban tömörül és értetlenül kérdezgeti, hogy mi a fene folyik itt. Bruce és én is értetlenül állunk az események előtt, amikor hirtelen a Tony életjeleit figyelő gépek fülsüketítően felsípolnak és a hengerben lebegő test a szemünk láttára rándul össze, Wanda pedig hirtelen összeesik. 

Folytatása következik......

Kép forrása: pinterest