Hosszú kihagyás után jelentkezem a Mit tettem... című Avangers ficcem 2. fejezetével
2.
fejezet
Vízió
a lány mellé térdel és segít neki ülő helyzetbe kerülni.
- Mi történt Wanda? – érkezik a kérdés több
felől.
- Nem is tudom, olyan furcsa rezgéseket veszek
Tony felől. Fájdalom, kétségbeesés, szomorúság, lemondás, remény és magány.
- Éreztél eddig felőle bármit is?
- Mióta ebben az állapotban van, azóta nem. Ez
az első eset, hogy érzékelem őt.
- Mit érzel még?
- Összezavarodottság, de várjatok… Mostmár
konkrét gondolatokat érzékelek. – Néz rám szomorúan.
- Mond ki nyugodtan, velem kapcsolatosak,
ugye?
- Igen, a legtöbb veled kapcsolatos és
valamilyen furcsa érzéssel, ami a testében terjed.
- Mire gondol?
- Az összecsapásotokra, arra, amikor a pajzsod
összetörte a reaktort és hogy mennyire furcsának tűntél. Ő észrevette, hogy
valami nem stimmel veled, a vasember páncél még az utolsó pillanatban
analizálta a te életjeleidet és észrevette a befolyásolást. Ő megbocsájtott
neked, még a végén is tudta, hogy ez az egész nem a te hibád, ezért volt az az
utolsó szava, ami. De érzi a magányt, hogy elhagytad őt, ezt nehezen dolgozza
fel.
- És a szülei?
- Az egy tüske, de úgy érzi képes lesz
megbocsájtani neked és Bucky-nak is, ha mindannyian mellette állunk. Mióta
Pepper elhagyta, azóta mi vagyunk a családja. – Már könnyek folynak az arcán. –
Rettentően összetörtük azzal, hogy egymás ellen fordultunk, úgy érezte, hogy
ismét elvesztette a családját.
- Ezt is én okoztam.
- Mindannyian hibásak vagyunk, de mostmár újra
együtt vagyunk és ezt csak neki köszönhetjük.
- Mi az a furcsa érzés, amiről az előbb
beszéltél? – Kérdez rá Bruce.
- Valamilyen energia cikázik a sejtjei között,
nem tudom megmagyarázni, még sosem éreztem ilyet korábban. Olyan, mintha a
reaktor sugárzása valamit megváltoztatott volna benne. Egy nagyon kicsit
hasonlít Vízió és Hulk energiáira, de mégsem olyan. Nem igazán értem.
- Én sem, de ha ez segít neki rendbe jönni,
akkor nem bánom. A következményekkel majd foglalkozunk a későbbiekben.
Ezzel
a végszóval a hengerben lévő test ismét megrándult, majd azok az ismerős
borostyán szín szemek lassan felnyíltak és tekintete egyenesen az enyémmel
találkozott. Átvillant rajta egy pillanatnyi félelem, de amint egy kicsit
körülnézett, megnyugodva tért vissza rám a pillantása. Reménnyel telve
figyeltük, ahogy lassan kiegyenesedik és egyik keze az üveg felé mozdul,
tenyere ráfekszik a sima felületre. Én óvatosan közelebb lépek és a tenyeremet
oda helyezem, ahol az övé fekszik. A villanásnyi összezavarodottságot, ami
felülkerekedett rajta, felváltja a nyugalom és egyfajta elfogadás a helyzettel és
velem kapcsolatban. Figyelem, ahogy a tekintete ismét körbejár, felméri e
helyet és megfigyeli a jelenlévőket. Látom, ahogy boldog szikra lobban a
tekintetében, ahogy észleli, hogy mind újra együtt vagyunk és a gyógyító
folyadék ismét felkavarodik körülötte, és egy hang szólal meg a fejünkben.
- Engedjetek ki.
Összezavarodva
pillantok a többiekre, de az ő arcukon is ugyan azt az értetlenkedést pillantom
meg, ami a sajátomon is fellelhető.
- Ne legyetek már ilyen fafejűek, szedjetek ki
ebből a trutyiból. – Halljuk ismét a méltatlankodó hangok és mind a lebegő
alakra kapjuk a tekintetünket, Ő pedig kezeivel gesztikulálva ösztönöz bennünk
haladásra.
Bruce
és Thor mozdul elsőnek és másznak fel a tartály két oldalán elhelyezett létrán,
hogy felülről kinyitva a hengert, óvatosan kiemeljék belőle Tonyt. Bucky és én
várjuk, hogy óvatosan a földre engedjük és lábra állítsuk őt. Amikor már
stabilan áll a két lábán, Bucky elengedi, de abban a pillanatban Tony meginog
és én a válla alá nyúlva, átkarolva támaszt nyújtok neki, majd a Clint álltal
odatolt tolószékbe ültetem mellé guggolva.
- Jól vagy, Tony? – guggol elé Bruce is.
- Ez egy nagyon jó kérdés. Életben vagyok és
ez egy nagyon pozitív dolog, ebből a szempontból jól vagyok. Másrészt úgy
remegnek a lábaim, hogy nem bírok talpon maradni és fáradt vagyok, ebből a
szempontból nem érzem jól magam és emellett irritál ez az egész szoba.
Erre
mindenki elmosolyodik és Natasha javaslatára mindenki elindul, hogy
áttelepedjünk a nappaliba. Én óvatosan megérintem Tony vállát, hogy rám
figyeljen.
- Megengeded, hogy feltoljalak? – kérdezem meg
óvatosan.
- Hát, ha nem akarod megint belém állítani a
pajzsodat, akkor áldásomat adom rá – mosolyog rám, bár látom, hogy ez mosoly
még egész törékeny.
- Az életemre esküszöm, hogy ez soha többé nem
fordulhat elő. – Körülnézek és látom, hogy már csak ketten vagyunk a teremben,
a többiek hagytak egy kis időt, hogy négyszemközt beszélhessünk, így újból
mellé térdelek, hogy a szemébe tudjak nézni. – Én nagyon sajnálom, ezt az
egészet, semmire sem emlékszem abból, ami történt, csak annyit tudok, amennyit
Bucky elmondott. Ő állított meg mielőtt megölhettelek volna. Az utolsó
pillanatban félrelökött és én bevertem a fejem, akkor kattant vissza minden.
Akkor láttam meg, hogy tiszta vér vagyok, és hogy te ott fekszel mellettem
vérbe fagyva, akkor már eszméletlen voltál. Mire a többiek odaértek, mi
megpróbáltuk elállítani a vérzést, de a reaktor megsemmisült és még több
szilánk került a szervezetedbe és a szívedbe. Bruce és az orvosok rendbe hoztak
amennyire csak bírtak, majd ebben a stabilizáló öltözetben belehelyeztek téged
a sztázistartályba. Hat hónapja nem érzékeltünk felőled semmilyen
életjelenséget, csak a ruha és a folyadék tartott téged életben a mai napig. És
most sem tudjuk, hogy mitől ébredtél fel.
- Én sem tudom, az egyik pillanatban még
sötétségben voltam, a másikban pedig téged láttalak az üveg másik oldalán. El
sem hiszem, hogy fél év kimaradt az életemből.
- Nagyon sajnálom.
- Nem a te hibád, a rendszerem jelezte, hogy
nem vagy önmagad, Kapitány. Én tudtam, hogy nem tehetek semmit az
elkerülhetetlen ellen, nem tudtam tovább harcolni ellened, nem akartalak
megölni, de beletörődtem, hogy a te kezeid által fogok meghalni. Nem
hibáztatlak téged semmiért.
- Nem érdemlem meg, hogy a testvérednek
tekints.
- De igen, megérdemled, még ha kicsit
neheztelek is rád a barátod miatt.
- Tudom.
- De idővel képes leszek megbocsájtani neki.
Nem hibáztathatom őt azért, amit befolyásoltság alatt tett, ha éged sem
hibáztatlak. Kelleni fog egy kis idő, de hajlandó vagyok rá.
- Te vagy a leg…
- Hagyjuk, tudom. De most, Kapitány, lépjen a
trónok mögé és gurítson aggódó barátaink után
- Rendben.
Amíg
felértünk, barátaink türelmesen várakoztak, majd elhalmozták Tonyt a
gondolkodásukkal. Pár órán át beszélgettünk, majd Bruce-szal a szobájába
kísértük Tonyt és segítettünk neki lefeküdni. A következő pár nap a gyógyulás
jegyében telt és mindent elmeséltünk, ami ez a fél év alatt történt. Ebben a
pár napban szerencsére nem kellett egy küldetésre sem mennünk, minden a
legnagyobb rendben folyt.
*********************************
Épp
a nappaliban ültünk megint, amikor Tony kifakadt.
- A fenébe is már, szükségem van egy italra,
Már jól érzem magam, nem tilthatjátok meg nekem tovább.
- Még nem lenne szabad innod…
- De nekem akkor is kell egy… - ebben a
pillanatban egy pohár és egy üveg Boubon landolt Tony ölében, belé folytva a
szót. Meglepetten néztünk körbe, de semmi sem indokolta a tárgyak repkedését. –
Mi a fene? Ki szórakozik velem?
- Tony, senki nem szórakozik, hogy csináltad
ezt? – kérdezte Natasha.
- Még hogy én? Én nem csináltam semmit.
- De mi sem. Megint éreztem azt a furcsa
energiát, amit akkor, amikor felébredtél. Valamit, ami belőled sugárzik.
- Azt mondod, hogy belőlem, de nekem nincs
semmilyen képességem.
- Éreztem valamilyen furcsa energiát az
ébredésedkor, amilyet még azelőtt sosem és most megint éreztem. Szerintem
feléledt benned valamilyen új képesség…
- Az nem lehet, bennem sosem volt, és hidd el,
ha azt mondom, hogy nem volt, akkor ezt úgy mondom, hogy minden lehetséges
eszközzel leellenőriztem ezt. Én… Nehéz ezt bevallanom, de én hátrányban
éreztem magam veletek szemben…
- Mi? -hangzott fel a hitetlenkedő kiálltás.
- Nektek mindannyitoknak van valamilyen
képessége. Vagy harci vagy természetfeletti, míg nekem nincs egy sem. Ha nincs
a páncélom, akkor sosem érhetek a nyomotokba, így minden lehetséges módon
leteszteltem magam, hátha, de az eredmény mindig ugyan az volt. Én csak egy
közönséges ember vagyok.
- Te messze nem vagy csak egy közönséges
ember.
- Thornak igaza van. Te vagy Anthony Stark, a
Stark Industrice tulajdonosa, és a világ egyik, ha nem a legokosabb embere. A
te tudásod és személyiséged volt csak képes arra, hogy bennünket összefogjon.
Te vagy az egyetlen, akinek ez sikerülhetett, és nem volt hozzá szükséged a
páncélodra. Nincs szükséged arra, hogy valami különlegessé tegyen téged, mert
már így is az vagy. Képességgel vagy anélkül.
- Jól beszél Vízió és most még különlegesebb
lehetsz, úgy néz ki, hogy innentől képességed is van. – Vigyorgott rá Clint.
- De az lehetetlen. Friday!
- Igen, Uram?
- Futtasd le kérlek rajtam a szken
rendszereket, főleg az m-szkent.
- De Uram, ezek eddig semmit nem mutattak ki
Önnél.
- Tudom, de valami történik.
- Igenis. Szkennelés fut… Eddig negatív az
összes eredménye. Most jön az utolsó, az m-szken… - ekkor sípolás hangzott fel.
– Uram, az m-szken pozitív eredményt mutat.
- Ez mit jelent? - kérdeztem rá.
- Azt, hogy mutáns vagyok. Beszélnem kell
Hankkel.
- Hank McCoy-jal, Bestiával – szólalt meg
Wanda.
- Szóval ismered, akkor Xaviert is…
- Igen, ismerem a professzort is. Ők találtak
ránk Peter-rel és segítettek megismerni a képességeinket, de aztán szétváltak
az útjaink.
-Valaki elmagyarázná, hogy miről van szó?
- Titokban működik egy szervezet, ami magába
tömöríti a mutánsokat, ők képességekkel rendelkező emberek, akiket egy bizonyos
Charles Xavier, vagyis X-Professzor vezet. Lehet, hogy már hallottatok róluk,
de nagyon jól tudnak rejtőzködni, nehéz rájuk találni.
Folytatás következik......
Kép forrása: https://i.pinimg.com/originals/20/44/c3/2044c355b5b26ad937641fa05b7c29ee.png
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése